2009. november 1., vasárnap

VKF! XXIX. - Sütőtökös sertéshúsgolyók


A Max által kiírt gombócos VKF!-re szezonális alapanyagot is tartalmazó étellel szerettem volna készülni, mégpedig húsos fogással, mert édesség nem jutott az eszembe.
Ehhez kapóra jött a sütőtök, amely már csak a közelgő Halloweenre tekintettel is jó választás.
Így született meg a sütőtökös húsgombócok ötlete.
A sütőtököt reszelve kevertem a húsmasszába, és a hagyományos fasírttól eltérő, keleties fűszerezést alkalmaztam. A húsgolyókat nem paníroztam, így kevésbé lettek ropogósak, de a kísérlet nagyon jól sikerült, aki kóstolta, annak ízlett, beleértve kislányomat is.
A sütőtökös húsmassza fűszerezhető zsályával, fokhagymával is, ebben az esetben még kis kockákra vágott mozzarellát is keverhetünk bele.
Köretnek csípős káposztasalátát, chiliszószt és sült krumplit ettünk mellé, lányom brokkolis krumplipürével tömte magába.

Recept

50 dkg darált sertéshús
25 dkg nyers reszelt sütőtök (tisztított súly)
4 gerezd fokhagyma
4 szál újhagyma
egy vastag szelet kenyér
egy tojás
2 cm-es gyömbérgyökér
egy mokkáskanál szerecsendió
egy kiskanál őrölt koriander
só, bors
olaj

A kenyeret kisebb darabokra vágom, kevés vízzel megöntözöm és állni hagyom, míg megszívja magát. Az újhagymát felkarikázom és egy kiskanál olajon lassú tűzön megfonnyasztom.
A húst mély tálba teszem, hozzákeverem a párolt újhagymát, a kenyeret, a sütőtököt, a reszelt fokhagymát és gyömbért, és a fűszereket. Végül a tojással is jól összedolgozom, mert ez fogja össze a masszát. Sütés előtt fél órát pihentetem, hogy az ízek jobban összeérjenek.
Serpenyőben kevés olajat forrósítok, a masszából kis golyókat formálok és mindkét felüket kb. két-két percig sütöm, hogy kapjanak egy kis kérget. A golyókat papírtörlőn lecsepegtetem, sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatom, és 160 fokos sütőben 10-15 perc alatt készre sütöm. Akár melegen, akár kihűtve is tálalható, salátákkal, mártogatósokkal.


7 megjegyzés:

ManóAnyó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
ManóAnyó írta...

Ma fasírtgolyókat készítettem ebédre, de kár, hogy nem vettem észre hamarabb! Bár a férjem biztos kiborult volna, ha még a fasírtba is sütőtököt rakok, mert már nagyon unja a sütőtök mániám :)

szepyke írta...

Szuper lett!:)

Zsuzsi írta...

Örülök, hogy tetszik. ManóAnyó, annyira nem hangsúlyos az íze, hogy szóvátegye a férjed, viszont finom:-)

Zsuzsi írta...

Szepyke, csak nem megcsináltad?

szepyke írta...

Még nem, de ami késik...
Pénteken ettem életemben először sütőtököt, és iszonyatosan ízlett, úgyhogy..

(Viszont, valószínűleg én vagyok az egyedüli ebben az országban, aki ma akart elmenni vásárolni..., eszembe sem jutott, hogy ma zárva van minden...)

nokedli írta...

nagyon tetszik, nekünk is biztosan bejön. be is tervezem jövö hétvégére.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails