2008. május 12., hétfő

Szamócás lepény


Ha már hétvége volt, gondoltam sütök valamit. Nálam nagyban dúl az eper- pontosabban szamóca-szezon, így egyértelmű volt, hogy ezt a gyümölcsöt fogom felhasználni. Bajban voltam viszont a recepttel, mert nem akartam habos vagy túrós krémes süteményt készíteni, inkább valamilyen lepényfélére vágytam. Fél órás nézelődés után F. Nagy Angéla epres lepény receptjénél kötöttem ki, amely egy öszvér-tésztás édesség, ugyanis kétféle tésztával készül: az alja omlós, a teteje pedig egy könnyed piskóta. Elkészítése nem nehéz, a végeredmény meg finom.
Ha sietünk, az alját készen vett linzertésztával is készíthetjük, a töltelékbe pedig tehetünk fele arányban rebarbarát, aminek szintén szezonja van és jól illik az eperhez a savanykás íze. Ebben az esetben talán több cukrot is elbír.

Recept

Az I. tésztához:
10 dkg finomliszt
10 dkg rétesliszt
10 dkg vaj
egy tojás
egy evőkanál porcukor
egy csipet só
késhegynyi szódabikarbóna
A II. tésztához:
4 tojás
4 evőkanál cukor
4 evőkanál rétesliszt
késhegynyi szódabikarbóna
A töltelékhez
50 dkg szamóca
2 evőkanál kekszmorzsa

Először az I. tészta hozzávalóit összegyúrom, egy órára hűtőbe teszem. Ezután kinyújtom, kibélelek vele egy tepsit, vagy – mint jelen esetben – egy kapcsos tortaformát, villával megszurkálom és félig megsütöm 180 fokos előmelegített sütőben. Kiveszem, rászórom egyenletesen a kekszmorzsát és kirakom a megtisztított szamócaszemekkel. Ha nagy a gyümölcs, félbe is lehet vágni. A II. tésztát is elkészítem, ehhez a tojások sárgáját a cukorral és a szódabikarbónával habosra keverem, a fehérjéből habot verek, és a habot meg a lisztet felváltva hozzáadom a cukros tojássárgájához. A krémet a gyümölcsre öntöm és 180 fokon tűpróbáig sütöm. Hagyom hűlni, szeletekre vágom és megszórom porcukorral.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails