2008. január 20., vasárnap

VKF XII - Tonhalsteak gyömbéres-szójás salátával


Amikor megláttam Gabojsza pályázati kiírását, gondolkodóba estem, egyrészt azért, mert imádom a tengeri herkentyűket és halakat, másrészt pedig nem tudtam, hogy a bőség zavarában mit is készítsek.

A blogomon többször szerepeltek már édesvízi és tengeri halak, polip, rák, úgyhogy olyasmit akartam kitalálni, ami még eddig fel nem használt hozzávalóból készül.

Így esett a választásom a tonhalra, nem titkoltan népnevelő célzattal. Kis hazánkban ugyanis még mindig ott tartunk, hogy a mirelit fehér húsú valamit hisszük tonhalnak és csodálkozunk, ha étteremben nem ezt látjuk viszont a tányéron. Pedig ennek örülni kell, mert a tonhal számomra – a kardhal mellett, amit Szicíliában volt alkalmam megkóstolni – az egyik legízletesebb tengeri hal. Mivel állagban a marhasteakre emlékeztet és nincs nagyon halíze, no meg szálkamentes, azoknak is érdemes kipróbálni, akik ódzkodnak a halevéstől.

Lorien kolléga már említette az Ananova márkájú fagyasztott tonhalat, amelyet én is előszeretettel használok, ha már nyers állapotban nem tudom beszerezni. A 900 grammos zacskó öt darab kb. 2 cm vastag steaket tartalmaz, melyek egyenként légmentesen vannak becsomagolva, így akár darabonként is el lehet fogyasztani anélkül, hogy fel kellene olvasztani az egészet. Nagyon praktikus. Én a METRO-ban veszem, de biztos van máshol is, mert a Rozmár forgalmazza.

A halakkal általában úgy vagyok, hogy nem érdemes túlfűszerezni, ezért általában csak sóval, citromlével fűszerezve, minimális mennyiségű zsiradékon sütöm. A vöröstonhal akkor jó, ha belül angolos marad, mint a bélszín, ezért senki se próbálja meg pár percnél tovább sütni, mert kiszárad és élvezhetetlen lesz.

A salátaöntet fűszerezése ázsiai beütést kapott a gyömbértől és szójaszósztól, ezek szerintem nagyon jól passzolnak a tonhalhoz.

Recept

Személyenként egy szelet vöröstonhal
Pár csepp olaj
Só, citromlé

A salátához
Egy piros kaliforniai paprika
Fél sárga kaliforniai paprika
Két marék ruccola
Egy kígyóuborka
Négy-öt levél kínai kel

Az öntethez
2 cm-es gyömbérdarab
egy gerezd fokhagyma
1 thai piros chili
kis fej lilahagyma
fél grapefruit leve
egy kiskanál cukor
2 evőkanál sötét szójaszósz
0,5 dl olaj

A salátaöntetet készítem el először. A grapefruit levét kifacsarom és feloldom benne a cukrot. Hozzáadom a lereszelt gyömbért, a felaprított chilit és fokhagymát, hozzákeverem a szójaszószt és az olajat és beleteszem a hajszálvékonyra felszeletelt lilahagymát. Tálalásig szobahőmérsékleten érlelem.

A salátához igyekszem a kelt, az uborkát és a paprikaféléket a lehető legvékonyabb csíkokra vágni. Ha ez kész, tálba teszem, belerakom a ruccolát is és kézzel összeforgatom.

Mielőtt ennénk, a tonhalszeleteket sózom, a grillserpenyőt felhevítem és pár csepp olajon megsütöm a halat. Lehet rá tekerni borsot is.
A tányéron elrendezgetem a salátát, meglocsolom az öntettel és melléfektetem a sült tonhalat, amihez ízlés szerint citromot is adok, de meg lehet locsolni a salátaöntettel is, ami kitűnően megy a hal ízéhez.

2 megjegyzés:

Gabojsza írta...

Nagyon ízletes :-) Italajánlat?
Nekem is kedvencem a tonhal, volt szerencsém frisshez is Horvátországban, egy kis halászfaluban :-)

Zsuzsi írta...

Szerintem nagyon könnyű vörösbor, de még inkább rosé, de legszívesebben rád hagyatkoznék...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails