2008. január 12., szombat

Káposztaágyon sült csülök


A diéta jegyében ismét sikerült egy ütős, férfias kaját készítenem…

Az úgy volt, hogy némi savanyú káposzta maradt még decemberről, tegnap meg a csülök bizonyult a legszebbnek a boltban, és ettől a két hozzávalótól máris beindult a fantáziám.

Korábban csináltam már olyat, hogy zsírosabb húsokat (tarjaszeletek és oldalas) káposztaágyon sütöttem meg, ebből jött az ötlet, hogy legyen káposztás tepsis csülök.

Én a magam részéről odavagyok a savanyú káposztával készült ételekért, ebből is legszívesebben a káposztát eszem tejföllel és friss ropogós kenyérrel, a csülök nagy részét pedig meghagyom Attilának.

Ami jó benne, az az, hogy hiába kalóriadúsak a hozzávalók, a végeredmény egyáltalán nem zsíros vagy nehéz, mert a savanyúkáposzta ezeket a hatásokat teljesen közömbösíti, felveszi a húsból kisülő szaftot és fantasztikusan ízes lesz, már csak a gyulai kolbásznak köszönhetően is. Én még kenyér nélkül is meg tudnám enni, ha akarnám, de nem akartam…

Recept

Kb. egy kilónyi csontozott, bőrös sertéscsülök
Kiskanálnyi köménymag
Kiskanálnyi egész római kömény
2-3 ág rozmaring
2 kiskanál erőspaprika-krém
só, olaj
2 dl száraz fehérbor
1.5 kg savanyú káposzta
15 dkg gyulai lángolt kolbász
5 szelet húsos füstölt szalonna (jelen esetben bacon)
3 fej lilahagyma
4 gerezd fokhagyma

A csülökhúst négy tenyérnyi darabra vágom, bedörzsölöm sóval, köményfélékkel és erőspaprika-krémmel, kiolajozott tepsibe fektetem, mellédobom a rozmaringot. Előmelegített sütőben nagy lángon megkapatom minden oldalát, mellédobom a meghámozott fokhagymagerezdeket, két fej felnegyedelt lilahagymát, aláöntöm a bort és egy kis vizet. Alufóliával lefedem és kis lángon kb. 1 óra alatt puhára párolom. Ha a hús puha, kiszedem egy tálra és az alatta maradó szaftba belekeverem a kimosott káposztát, a felkarikázott kolbászt. Erre az ágyra helyezem a csülökdarabokat, a káposztán elhelyezem a szalonnaszeleteket és egy fej félfőre vágott lilahagymát és közepes lángon sütöm kb. 40 percig. Ezalatt a káposzta megpuhul, kissé le is pirul, ami az ételnek messzemenően előnyére válik . Néha húsvillával megpiszkálom a káposztát, kissé kevergetem is, hogy egyenletesen-puhuljon-piruljon. Ha a csülök bőrét le is szeretném pirítani, olyan mélyedéseket képzek a káposztában, hogy a tepsi alja látható legyen, és ebbe teszem rövid időre a húsdarabokat.

A sült csülköt a káposztával tálalom, melyre egy-két kanál tejfölt is teszek és adok mellé fris kenyeret. Nagyon kiadós, vendégváráshoz, borozgatáshoz tökéletes étel.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails