2007. december 2., vasárnap

Rakott krumpli- az örök kedvenc


Tegnap vásárolni voltunk, gondolkodtunk, mi legyen az ebéd vasárnap, de valahogy nem jutottunk dűlőre. Sem a húsok, sem a halak közt nem találtunk kedvünkre valót, pláne szépet, így jött a rakott krumpli szóba. A korosztályomban nagyon sok embernek kedvence ez, igazi klasszikus gyermekkori íz. Amikor a munkahelyemet ebédet rendelünk és ez is van az étlapon, általában mindenki egyformán választ, bár a menzás rakott krumpli az otthonival össze sem hasonlítható.

Szerencsére ehhez az ételhez a hozzávalókat minden boltban meg lehet venni. Ami szerintem a legfontosabb, hogy jóféle kolbászt tegyünk bele, jó nagy mennyiségben. Meg tudok őrülni attól, ha lecsókolbásszal, vagy valamilyen gyorspácolt utánzattal készül és ennem kell belőle.

Nem érdemes ebből keveset csinálni, mert az a tapasztalatom, hogy a maradék is gyorsan elfogy, ugyanis jól esik bele-belecsipegetni egy-két villányit, amikor még langyos, urambocsá’ akkor is, ha kihűlt. Legjobb benne a kolbászból kisülő zsírral elkeveredő tejfölös mártás, ami körbeveszi a krumplikarikákat.

Mivel azért elég macerás ezt az adagot elkészíteni, mindent szépen felvágni, ráadásul a meleg krumpli szeletelhetetlen, előző este meg szoktam főzni a krumplit és kézbevehető állapotában még meg is pucolom, hogy ne kelljen ezzel a főzés napján bajlódni.

Recept

2 kg nem szétfővős krumpli
20 dkg jóféle szárazkolbász
10 főtt tojás
5 dkg vaj
2 nagy pohár tejföl
só, frissen őrölt feketebors

A krumplit héjában megfőzöm, meghámozom, ha kihűlt, vékony karikákra szeletelem. Nagyon vékonyra, különben megkapom a magamét életem párjától. A tojással és a kolbásszal is így teszek, mindent a kezem ügyébe készítek, és aztán indulhat a kirakós-építkezős játék. Nagy tepsit kivajazok, kirakom egy réteg krumplival. Enyhén megsózom, jöhet rá a felkarikázott tojás és kolbász, meglocsolom pár kanálnyi tejföllel. Ezt addig ismétlem, amíg minden hozzávaló el nem fogy, közben rákiabálok Attilára, hogy nehogy megegye az összes kolbászt és tojást. A rétegezésnél összesen egy pohár tejfölt használok el. Ha a tepsi megtelt, a másik pohár tejfölt tálba öntöm, megsózom, borsot tekerek bele, szép csomómentesre kikeverem és egyenletesen bevonom vele a legfelső réteg krumplit. Vajdarabkákat morzsolok a tetejére - vagy húsos füstölt szalonnacsíkokat helyezek rá – és a sütőben kb. 45 perc alatt készre sütöm, amíg a teteje kicsit meg nem barnul.

Csemegeuborkával, vagy hagyományos fejes salátával a legjobb. Ha a krumpli túl száraz – ami hiba – tálalásnál lehet tejfölözni, de az nem ugyanaz, ezért ne spóroljunk a tejföllel a rétegezés közben.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Zsuzsi!Klassz a rakott kruplid, mi annyi változtatással csináljuk,hogy kisütünk jó sok szalonna kockát, ezzel is megszórva a krumplit és a tetejét is!, s a zsirral besamelt készítünk, bele a tejfölt és ezzel vonjuk be a tetejét.Szottyos és lutyfuszos és NEM SZÁRAZ!üdv!Annyms

Névtelen írta...

Bocs, úgy látszik lámpalázas voltam az előbb: nem csak a tetejét, hanem a közöket is meglocsoljuk!!!Olyan, se nem híg, se nem sűrü a besamelünk.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails